...amikor nem kell összerakni a képet?
Amikor a darabok,
mint szétszórt kavicsok, pihennek,
és elég tudni, hogy megvan minden,
ami kell.
Amikor a kép még nem áll össze,
de nem is esik szét.
Mert valami belső, titkos rend
egyben tartja az egészet.
Milyen érzés az,
amikor a csend nem üres,
csak nem beszél?
Amikor a kéz elengedi a mozdulatot,
és a szem mégis lát...
Amikor nem az hiányzik,
ami nincs,
hanem megérkezik az,
ami már itt van...
Amikor nem kell dönteni arról,
hogy fontos-e.
Mert ami fontos,
nem siet...
Amikor az intuíció nem mutat irányt,
csak annyit mond:
elég.
Ez most itt éppen elég...